Hírek


2017-08-26 - Kutyajó nyárutó
 

Egyre több az állatkínzás, egyre nagyobb mértékű az aberráció és irritáló a hatalom, az állam közönye. Érthető, hogy ez sokkal közelebb hozza az egy elveket valló, egymással együttműködő, elkeseredett, magyar viszonylatban akár egymástól nagy távolságra lévő szervezeteket is.

A rendezvény nem titkolt célja, hogy nagyon jól érezzük magunkat, tanuljunk, oktassunk, vendégeinknek nívós programot biztosítsunk, egymást jobban megismerjük, a nick névhez, akivel kutyák sorsát intézzük egymás között, hús-vér ember társuljon, és békésen ugyan, de demonstráljuk az erőnket, összetartozásunkat is, és körvonalazódjék egy szövetség alapja.

Ennek megfelelően 20 szervezet vett a Kutyajó nyárutón, melynek - a már szokásos "bázisunk", a PeKH volt a helyszíne, s a Lelenc Kutyamentő Egyesülettel egyesületünk a szervezője.

A résztvevő szervezetek a következők voltak:

Agár-Fajtamentés | Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány
"Állat és Ember" Állatvédő Egyesület
Állatvédő Egyesület Veszprém
Cocker Rocker Spániel Fajtamentő Egyesület
Csömöri Állatvédő Civil Szervezet
Érdi Civil Állatmentők
Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatósá Állategészségügyi Szolgálat - Illatos út
Léleklánc Állatvédő Alapítvány - Foxterrier mentés
Lelenc Kutyamentő Egyesület
MOPSZ Fajtamentés | Hungarian Pug Rescue
Noé Állatotthon Alapítvány
Összefogás az Állatokért Alapítvány Mátészalka
Összefogás a Szánhúzókért Közhasznú Alapítvány
Retriever Rescue Fajtamentő Egyesület
Segíts, hogy élhessünk" Állatvédő Alapítvány - Dogo-mentés, argentin dog- és bordeaux-i dog fajtamentés
Tetovált Állatmentők Egyesület
Uszkàrokèrt Állat és Természetvédelmi Egyesület
Yorkie Fajtamentés
Zseton Állatvédő Egyesület

Nagyon hálásak vagyunk régi barátainknak Dr. Thuróczy Julianna, Dr. Balogh Lajos, Dr. Szentgáli Zsolt, állatorvosoknak, hogy elfogadták meghívásunkat. Számtalan gondozásunkban lévő állat egészségét, életét vagy látását köszönhetjük nekik! Csodálatos barátok, akikre, és akiknek a fantasztikus tudására mindig lehet számítani! Akár egy ilyen rendezvényen, előadóként is, hiszen nem először jelentek már meg ilyen minőségben is programunkon! Ezer köszönet!

Huber Heninenek nem csak a dog dancing versenyzői pályafutását követhettünk nyomon ugyanígy, hanem az életét is: először még egyedül, aztán vőlegényével - aki a férje lett -, majd sorban a babákkal, a nagyobb már óvodássá cseperedett jött a rendezvényekre ..... A barátság, s az, hogy Henire mindig számíthatunk, ugyanígy nőtt, növekedett közben.

Egy viszonylag új barátunk is ott volt: Nózi, aki Józsi néven yorkie létére az egyik legeredményesebb kábítószerkereső kutya volt aktív rendőrségi karrierje alatt és Főnöke (és egyben: beosztottja is, hisz ő főz, takarít rá, és sétáltatja, sőt, kalandjait is "megénekli"), Kántor Kata író (s egyben: őrnagy. Kettejük előadása Nózi tudományáról és arról, hogyan tanulnak a rendőrkutyák, hihetetlenül érdekes volt

Nagyon jó hangulatú volt a rendezvény. Jó volt régi állatvédő barátokkal, de egyszerű ám a minket érdeklő kérdések után szintén érdeklődő kutyásokkal, és örökbefogadóinkkal is találkozni.

Szép nap volt!