Yorkie fajtamentés


2014-11-17 - Pöcök
 

Pöcök állatorvos becslése szerint 2006 eleji születésű ivartalanított yorkie kisfiú.
Szaporítótól került hozzánk, hihetetlen állapotban. 1,60 kg volt, csont bőr,helyenként rasztás, másutt – és ez volt teste nagyobbik részére jellemző - kopasz. Kopaszságának oka masszív demodex fertőzés és bolhaallergia, mindez a bőr immunrendszerének megroggyanása miatt gombával felülfertőzve.
Na igen, bolhák. A benne lévők valami extra-mutáns terminátorok lehettek, hiszen az Advantixtól épp csak kicsit tántorogtak, mint a szipusok, és a Neostomosanos fürdetés csak egy részüket ütötte ki: így is fekete volt Pöcök és szíve hölgye alatt a fekhely a bolhahulláktól.
Pöcök testileg nehezen vergődik helyre, a nélkülözés miatt folyadékháztartása megborult, és infúzióra kellett hordani. A bőrmizéria miatt súlygyarapodása is nehezen indult meg, és bizony, még két hónap után sem mondhatjuk, hogy a demodexen túl vagyunk: változatlanul vegyszeresen fürdetni kell.
Ezek voltak a kisebb problémák. A nagyobb, hogy mindkét szemén szaruhártya fekély volt, bal szemén pedig a szemlencse fizikai behatástól leszakadhatott. Így tehát arra a szemére nem lát.
Pöcök pillanatnyilag úgy összegezhető, hogy bár igazán nem sok minden ép rajta, 2 kg súlyához és megmaradt 1 azaz egy fogához képest 100 kiló öntudat.
Neki az égvilágon semmi kétsége a felől, hogy ő a legszebb, legokosabb, legellenállhatatlanabb – és hosszú felsorolás jön még.
Mondhatnánk, hogy Pöcök extrán domináns, de ez sem igaz így: tenyészkan volt a szerencsétlen egész életében, ennek megfelelően viselkedett is, mikor hozzánk került.
Azóta hihetetlen változáson ment keresztül – nála tipikusan egy áldás volt az ivartalanítás, addig ugyanis a fejében egyetlen gondolat tudott csak gyökeret verni: hol egy NŐ, hadd hágom meg!!!Viszonya többi fiúhoz is ennek megfelelő volt: riválisnak tekintette őket, gondolkodás nélkül támadott (az ivartalanított meg pláne gyanús volt, mert az csak kamuzik, hogy lenyúlja a nőjét). A hormonok kiürülése kitágította az érdeklődési körét. Az első és legfontosabb új hobby az evés lett: 40 kg-s nagykutyának is nekiment, és bizony el is zavarta a tányérjától, az egy fogával. Annyira meggyőző ilyenkor, hogy a nagy böhöm meghátrál. Aztán bekapcsolódott a kert, és kezdte felfedezni a játékokat: a sípolóst, a rágóst, a huzakodót, és ha méretének megfelelőt kap, nagyon sokáig el tudja foglalni magát ezekkel. Lassan-lassan barátokra is szert tett a falkából – s ezek, mit adj isten, pont fiúk. A játékban is kivívja azonban, pusztán a személyiségével, hogy ő a főnök.
Elmondható tehát, hogy nagyon jó irányba indult: az undok kis harcihörcsögből, kedves csapattaggá vált, és kibontakozott hihetetlenül egyedi, bohókás, vidám jelleme.
Esetenként erőszakossága is megbocsátható, hiszen akárhogy is nézzük: olyan kicsi, látómező alatt marad, ha csak nem ugrál két hátsó lábán és hívja fel kézzel-lábbal-karommal magára a figyelmet. A figyelemfelkeltésnek van egy nem elhanyagolható pozitív hozadéka is: hátsó lábainak izomzata olyan, hogy Maradona is megirigyelhetné.
Az emberrel kezdettől fogva nagyon jó a viszonya, pedig azok alapján, amit az embertől eddigi életében elszenvedett, bizony, nem érdemeljük meg. És mostanra a játék mellett fő szenvedélye az lett, hogy a gazda ölébe feljusson. Akár egy munkaidőt is végigheverészne ott. Munkahelyre is vihető, mert csendben elvan – lehetőleg a laptop mellett, vagy láb alatt (ilyenkor rendszeresen kéri a simit), ám az illetéktelen behatolót azonnal jelzi. Ilyenkor harciasan ugat, egyébként hangját sem hallani.
Kisgyermek mellé nagyon apró termete és vehemenciája miatt nem való.
Kutyatárs elképzelhető, ám igazán nem igényli, és abszolút egyéni szimpátia és nem klisék (fiú-lány, kicsi-nagy) alapján dönt. A mennyország azonban az lenne számára, ha saját külön bejáratú kényeztetőkre tehetne szert.
Pórázon szépen sétál, szobatiszta.
Pöcökről Takács Katinál lehet érdeklődni a 06 70 223 4 76-os telefonszámon.

kapcsolódó oldal: http://xn--llatsember-r4a4h.hu/allatok_gazd.php?id=000828