Állat és Ember - Yorkie fajtamentés

Yorkie fajtamentés


2016-04-08 - Salsa
 

Salsa 10 év fölötti – szerintünk 10-11 éves - ivartalanított, chipezett, oltott yorkshire terrier kislány.
Jegyzői lemondatás révén került hozzánk. Nagyon sokadszor találták már meg a környékbeliek az utcán, és jelentették be a hivatalhoz, így a jegyző a gazdát lemondatta róla, és a kutya hozzánk került.
Valaha egy vidéki menhelyről fogadták örökbe (lehet, ez is annyira igaz csak, mint a többi infó), „nem tudják, honnan”. A kutya – szerintük 3-4 éve volt náluk -, oltási könyvében azonban mindössze egyetlen 2014-es kombinált oltás volt.
Csúnya, elhanyagolt bundájú, szájú, karmú volt, szeme váladékos, és – habár „gazdája” tudott róla, hogy a mellében daganatok vannak, hagyta, hadd nőjenek ……………… csak egy kutya, a rák meg, mint tudjuk, sorsszerű.
Mivel általános állapota engedte, Salsa attól számítva, hogy átvettük, két napon belül műtőasztalra került, és az orvos mindkét oldalon a teljes tejlécet eltávolította. A szövettan szerint túl vagyunk a dolgon, nem fog kiújulni.
Ez valószínűnek is tűnik, mert Salsa két nappal a műtét után már fél napokat kint kommandózott a kertben, és nem ám csak úgy napozósan, hanem felügyelte a kerti történéseket, meg az utcán a járókelőket is. Rögtön nemtetszésének adott hangot, ha valamelyik kutya arra vetemedett, hogy a kertben lévő párnához közeledjen – még akkor is, ha szentséges feneke épp nem volt rajta. Vagy valamelyik alattomos járókelő túl közel jött a kerítéshez (mi van? csak nem egy álruhás postás???)
Salsa igazi tűzről pattant, latinos temperamentumú kutyamenyecske! Vele nem lehet cicózni! Sőt, ő a főnök! A legtermészetesebb, hogy einstandolja a két német dognak is kényelmes méretű kutyakosarat, amiben – ha ő épp nincs jelen – tizenkét kutya is elfér! Na de ha ő akar lefeküdni? Akkor a nyoszolya mérete rögtön egyszemélyes lesz, és pont! Ehhez izomerőt nem is kell felvonultatnia. Elég, ha beveti a hangfegyvert és félelmetesen pattog, forgolódva minden irányba. A többi kutyától elvárja a tiszteletet, ha túl intim módon közelítenek hozzá (pl. hátsó-szaglászás), nem habozik kikérni magának! Salsa tipikus esete annak, amikor az erődemonstráció pótolja az erőt: a show, amit felvezet, teljesen elég ahhoz, hogy a többiek feladják a neki nem tetsző elképzeléseiket, neki még a fogát sem kell ezen túl megvillantania.
Ha nincsen semmi, ami az érdekeit fenyegetné, a többiekkel kulturáltan viselkedik. Együtt is etethető akár, nem akarja elvenni a másét, igaz, a sajátját sem hagyja.
Nem ragaszkodik hozzá, hogy kutyapajtása legyen. Nincs szüksége rá. Ő a barátságot az embertől szeretné megkapni, az embert ugyanis nagyon szereti! Ha látogató jön hozzánk, rögtön rányomul és jelzi, hogy – ahogy általában minden – az is az ÖVÉ! Nem túl intenzív kutyával jól ellehetnek egymás mellett, ha a másik nem domináns. Neki a lényeg, hogy a GAZDI eleget foglalkozzon vele: szeretgesse, simogassa, sétáltassa, diszkréten bebújhasson mellé a fotelbe, ágyba.
Salsa nagyon szeret kint lennie a kertben – feltéve, ha akkor jöhet be, amikor ő szeretne, imád napozni, és már a reggeli friss napocskát is igyekszik kiélvezni. A kertes ház nála ezért jó lenne, de egy őt sokat a szabadba kivivő gazdinak örülne. Salsa nagyon szeret mozogni, igen jó fizikai állapotban van, szereti a tempós, hosszú sétákat. Egyedül hagyva nem ugat, szobatiszta a lakást kulturáltan használja.
Mivel nem fiatal, nem szeretnénk kicsi gyerek mellé adni, hogy a gyerek ne a legfogékonyabb korszakában veszítse el a legjobb barátját.

kapcsolódó oldal: http://xn--llatsember-r4a4h.hu/allatok_gazd.php?id=000934