Állat és Ember - Yorkie fajtamentés

Yorkie fajtamentés


2015-07-30 - Wasabi
 

Wasabi becslés szerint 2010 elején született, ivartalanított, aprócska, mindössze 2 kg súlyú yorkie legényke, közepes termetű kutyához illő hanggal és öntudattal.
Előzményeit nem ismerjük, csak annyit tudunk róla: eléggé kibánt vele a sors: az Illatosról került hozzánk; oda is már bőrbetegség miatt kopaszon, kennelköhögéssel, majd erre ráoltottak, és megműtötték.
Ezek fényében nem csoda, hogy szőre is lassan jön csak rendben, köhögése is sokáig tartott. Ami még rosszabb: hátsó lábai tragikus állapotban voltak. Bal térdét IV. fokozatú patella ficam miatt kellett operálni (varratszedés: 2015.10.26.)., majd 6-8 hét kivárási idő után, ha műtött lába megerősödik, műthető leghamarabb a másik, amelynél III. fokozatú a ficam, azaz a térdkalács még helyre ugrasztható, de mindenképpen műtendő. Ha ezek a műtétek megtörténnek, lábai 90-95%-osak lesznek. Ez több problémát már nem okoz neki, bár nyilvánvalóan agility vagy túrakutya nem lesz.
Hihetetlenül aranyos csöppség – amíg a dolgok úgy mennek, ahogy szeretné. Ha”prédát” (meghódítható kétlábút lát, azt sem tudja, hogy pozícionálja magát, hogy az meglássa. Lényegében szétrázza magát, a feneke ezerrel jár, vagy hanyatt veti magát és kis pálcikalábaival csápol, ölel. Ha nem tetszik valami, akkor viszont nem fél „harcba szállni”. Ilyen dolog lehet, ha a gazdi el akarja venni alóla a pokrócot, hogy tisztára cserélje: ilyenkor félig játékosan (mert lehet egy jót húzgálni egymással), de félig komolyan is (mert az az ÖVÉ), vérfagyasztó hangokat ad ki, és fogaival csattogat: a játék és a balhé határmezsgyéjén egyensúlyoz a helyzet ilyenkor és előfordul, hogy átcsúszik utóbbiba. E miatt kicsi gyerek mellé, hangja miatt panelbe nem mehet.
A többi kutya között elvan, de társaságukat nem élvezi, nem hiányolja. Öntudatos, nem hagyja, hogy kicsisége miatt „kicsibe vegyék”. Összebújni kizárólag csak akkor szokott, ha fázik, és igen, fűtőelemként így lényegében hasznosítja (kihasználja?) a másikat. Játszani nem játszik velük. Nem tudjuk azonban, hogy élt korábban: volt-e módja játszani, vagy kedve, hiszen térdei rettentően fájhattak (több hasonló műtéten átesett kutyánk a műtét után „megtáltosodott”). Az biztos, hogy ami az övé, megvédi tőlük, legyen sipoló Ízé, vagy ennivaló, vagy pokróc. Pillanatnyilag kis mozgásigényű, ez azonban egész biztosan változni fog. „Gipszcsizmácskájában” is szalad, mint egy kis gyík, csak nem kitartó. Ha visszaerősödnek lábacskái, okozhat még meglepetéseket. A pórázon szépen sétál, a lakást kulturáltan használja.
Olyan gazdi lenne a számára ideális, aki mellett nem válik kis Mini-Napoleonná, rengeteg szeretet ad neki, de egyértelművé teszi, ki a főnök. Gazdi, aki a szeretetét nem túletetéssel, hanem okosan, aktív együtt töltött idővel fejezi ki – ez Wasabinak is sokkal fontosabb, élvezetesebb lenne -, mert az alváz bizony csak újjáépített, nem bírná a túlsúlyt. Nagyon jó lenne, ha dolgozó kutya lehetne, mert erre alkalmas is. Karakán természete miatt gyermek mellé, és túláradó orgánuma miatt (amit, ha a gazdival van, féken tart), panelbe nem mehet. Kérjük, ne jelentkezzenek olyanok, akiknek a kicsisége a lényeg. Benne ugyanis NEM ez a lényeg. Nem felhúzható mikiegér, és nem világcsúcsra gyúr a miniségével. Egyszerűen egy KUTYA, ha kicsi is, a fenti tulajdonságokkal, aki ezeknek megfelelően szeretné, hogy kezeljék.

kapcsolódó oldal: http://xn--llatsember-r4a4h.hu/allatok_gazd.php?id=000885