Állat és Ember - Támogatóink

Támogatóink


Murvai Erzsébet - Tuti-Pari Kft.
 

Erzsikének mélyen hálásak vagyunk.
Azon túl, hogy támogatónk, az eltelt három év alatt a barátunk lett.
Erzsike az újpesti piacon zöldséges, a nagy csarnoképületben a helyhatóság épülete felé eső részen az első sorban, középtájon van a standja.
Érzéke van az emberekhez, szereti őket, ahogy az állatokat is. Mókusai vannak és és egy beagle kutyája.
Mindenkivel kontaktust tud teremteni, mindenkit meg tud szólítani.
A kapcsolat is így keletkezett, beszélgetni kezdtünk, "belénk kötött", hogy miért a leértékelt között keresgélünk, és mire a nagy mennyiség.
Elmondtuk.
Erzsike ekkor elkezdett olcsón beszerezni nekünk, hogy jó lenne-e esetleg a nem annyira EU-konform, girbegurba sárgarépa is, csak olcsó és egészséges legyen.
A kutyáinknak naponta főzünk, és szeretnénk minél több zöldséget, gyümölcsöt is adni nekik, hogy egészségesen étkezzenek de bizony, az árak és a lehetőségeink között tátongó szakadék akadályoz ebben.
Először Erzsike olcsón beszerzett nekünk, azt, amit kértünk.
Kicsit később, amit jó áron be tudott szerezni, és tudta: megeszik a négylábú gyerekek, magától megvette, telefonált.
Egyszer aztán eltünt a "leértékelt" részleg. Mert az a kutyáké. Ezek a zöldségek gyümölcsök minőségüket tekintve sok helyen bele lennének keverve a teljes árúba, apró hiba van csak rajtuk, de az értő szem látja, egy-két nap, és bizony, már nem lesznek tetszetősek.
Egy idő óta nem árengedményesek ezek, hanem a kutyákéi, névleges összegért.
Lehetne ezt zöldséget, gyümölcsöt akár szemétként kezelni, dobálni, nem hoz hasznot, fillérekért viszik.... Erzsike azonban óvatosan foegja, rakja le, télen takarja, hogy ne fagyjon meg, nyáron hűvösre teszi, hogy tovább megmaradjon, szépet kapjanak a "gyerekek".
Neki veszteség.
Mégis, soha nem éreztük, hogy bosszankodott volna. Örömmel, szeretettel adja.
Úgy adja, hogy nem megalázó, hanem öröm elfogadni.
A szeretete teszi ezt.
És nála a vevő nem kap ütődöttet, ráncosat, megnyomódottat.
Az a kutyáké.
Minden héten, három éve már, megyünk hozzá, és alkalmanként 20-40 kg zöldséggel és gyümölccsel látja el a négylábú gyerekeket.
NAGYON KÖSZÖNJÜK, ERZSIKE!