Yorkie fajtamentés


2014-11-17 - Tojgli
 

Tojgli az állatorvos bekerüléskor adott becslése szerint – mostani állapota alapján már ő is fiatalabbnak látja - 10 év körüli, ivartalanított kisfiúként van „anyakönyvezve”. Szerintünk 7-8 év körüli lehet.
Nem csoda, hogy az orvos ennyinek gondolta, lévén, hogy Tojgli csont sovány volt, és úgy nézett ki, mint egy jól megrágott, többször lenyelt majd kiköpött wc-kefe. A gyengeségtől dülöngélt, és közel 2 (!!) hónapba került, mire egyáltalán oltható állapotba sikerült hozni, rettentő masszív, valószínűleg hosszú ideje fennálló, a legtöbb gyógyszerre rezisztens, felsőlégúti fertőzése volt.. Ahhoz, hogy a műtéthez (patellaficam-ivartalanítás-fogtoilet), elég erős legyen, további két hónap kellett. Hogy ilyen sovány volt, biztos nem rajta múlott, hiszen úgy fal, mint egy kiéhezett hegyi oroszlán.
Előzményeiről nem sokat tudni. Vidéken találták a legyengült, inkább karikatúrának, semmint kutyának tűnő kis jószágot, s leadták a Noénak, ahonnan a fajtamentéshez került.
Tojgliban az első pillanattól van egy hihetetlen, megkapó, suta kis báj. Ez áthatja egész lényét, minden mozdulatát, megnyilvánulását. Jellemző volt ez rá „sovány korszakában” is, amikor kaszáspók-szerűen kaszált a vékony, hosszú kis „csápjaival, de most is, hogy közel 30%-ot gyarapodott, és 2,50 kg. Most is könnyed, légies, esendő, olyan aki az emberben rögtön felébreszti a gyöngéd, védelmező énjét. Róla nem nehéz érdekes fényképet csinálni, hiszen minden mozdulatában van valami kis esetlen, kedves elem. Hihetetlen kedves, jó természetű kiskutya. Mindenkivel barátságos, és kutyának, embernek első látásra bizalmat szavaz. Egy igen nagy falkában négy hónap alatt nem volt senkivel konfliktusa, szeret elvonulni, szeret meleg, védett helyeken kuckózni (pl. a padlófűtéses fürdőszoba melegebb kőkockáin), mégsem szorul háttérbe, nem „láthatatlan”. Csak éppen nem erőszakos. Neki nem is kell annak lennie ahhoz, hogy észrevegyék. Tündéri, amikor tiszta tekintettel, fejét murisan félre fordítva figyel, vagy néz kérdően az emberre.
Tojgli korábban a pórázt valószínűleg nem ismerte, mert a pórázon menés új volt a számára, de szépen szokja a kinti ingereket, félelmetes zajokat, és a hozzá mérten hatalmas gépjárműveket.
Sok cincáláson (műtét, injekció-sorozatok felsőlégúti mizériája miatt) kellett átesni, mégis, egyetlen zokszava nem volt.
Ritkán ugat, ugatása nem kellemetlen. Általában akkor teszi ezt, ha valamit szeretne elérni (engedjék ki pisilni, be szeretne menni a gazdihoz, mutatni akar valamit), és azonnal abbahagyja, ha megkapja a kívánt reakciót. Szobatiszta, a lakást úriemberként használja.
Nagyon kellemes kis társ lehet bárkinek, aki egy intelligens, kedves kutyát értékelni tud. Gyerekek mellé kicsisége, és sérülékenysége miatt nem mehet. Első patella-műtétje után kb. 4 hónappal (2015 júniusában leghamarabb) másik lábát is szükséges lesz műteni. Kutyatársnak is örülne, ha az a „bújjunk össze, aludjunk együtt!” kategória, és nem folyamatosan nyekteti. . Mozgásigénye pillanatnyilag kicsi, de nőni fog, ahogy a mozgás örömmé válhat számára, mert mindkét lábára fájdalommentes lesz.
Keresi családját, ahol szeretetben, nyugalomban megbecsülésben élhet!
Tojgliról érdeklődni Takács Katinál lehet a 06 70 223 64 76-os telefonszámon

kapcsolódó oldal: http://xn--llatsember-r4a4h.hu/allatok_gazd.php?id=000827