Állat és Ember - Yorkie fajtamentés

Yorkie fajtamentés


2014-03-09 - Bohó
 

gazdira talált 2017-03-11
Bohó 2007-ben született ivartalanított „óriásyorkie” (=yorkie és valami hosszabb hátú fajta nagyon típusos keveréke)
Előéletéről nem sokat tudunk. Ami biztos, többször gazdát váltott, és volt ahol fontos volt, volt, ahol nem annyira foglalkoztak vele. Valaha egész biztosan agilitizett is, legalább hobby szinten, vagy olyan játszótérre jártak vele, ahol agility-akadályok voltak, és a gazdi tanította, mit, hogyan kell csinálnia, mert a pályán – kúszófolyosót, libikókát is beleértve – elsőre hibátlanul végigment, sőt kifogásolta (ledermedt, látszott, nem érti, miért akarjuk vele ROSSZUL megcsináltatni), amikor ellenkező irányból kellett rajta végigmennie.
Bohó ennek megfelelően képzett, intelligens kutya. Nagyon büszke rá, ha új dolgokra tanítják, feladatot kap, aminek a gyors elsajátításáért aztán (nagyon okos, gyorsan tanul) dicséretet kap. A dicséret és szeretgetés rendkívüli módon motiválja. Imádja az embert, azonnal mindenkinek bizalmat szavaz, mászik fel rá, átöleli a combját/lábszárát. Látszik, bántani nem bántották soha. A lakáshasználatot sem nálunk tanulta: tudja a dolgok rendeltetését, nem kóstol, nem farag, és eszébe sem jut elvennie azt, ami nem az övé. Hangja erős, szíve szerint őrizne is, azonnal megérti – és elfogadja – azonban, ha nem szabad.
A kutyatársakhoz viszonya vegyes. És e tekintetben nagyon terrier, és nem igazán falkakutya, bár a közelmúltban lett csak ivartalanítva, így e téren lehetnek pozitív változások. A nála kisebb kutyákat, mindegy, fiú vagy lány kutyáról van-e szó, azonnal ledominálja, és bizony, nem csak szájkaratéval. A falka akár jó ideje is ivartalanított kan tagjainál is kivétel nélkül bepróbálkozott már némi kard ki, kard csörtékre, hogy mondva csinált okokból legyőzhesse őket. A többiekkel szemben a tettlegesség szerinte megengedett, és ha elborul az agya, szóval nem állítható le azonnal.
Nagyon szeret viszont játszani vele azonos méretű, esetleg nagyobb lánykutyákkal. Ebbe a kergetőzéstől a birkózáson át, az add vissza a babaruhám! stílusú játékhúzogatásokig minden belefér!
Mozgásigénye változó: ha a gazdi nem ér rá, türelmesen várja. A sétáknál sosem ő, inkább a gazdi az, aki visszafordul: Hobó bármennyit menne, de elfogadja, ha vége a gyermeknapnak. Ha a kertben düböröghet a barátnőjével, boldogan fogócskázik, ha nem jó az idő, nem szívesen megy ki.
Cicákhoz a viszonya nem ismert, de temperamentuma és a többi kutyához való viszonya alapján feltételezhető, hogy nem lenne egy cicának sem életbiztosítás Bohó, mint társbérlő.
Az ennivaló sarkalatos kérdés a világában. Másik kutyával nem etethető együtt, és egy leesett morzsa miatt is vendettává fajulhat dolog, ezért kisgyerek mellé nem adjuk.
Az ideális számára agilis, fiatal, de mégis sokat otthon – vele – tartózkodó család, friss nyugdíjasok, háromgenerációs család már nagyobb unokákkal lenne. Hasonló méretű barátnőnek nagyon örülne.
Bohóról érdeklődni Takács Katinál lehet a 06 70 223 64 76-os telefonszámon!

videó: http://youtu.be/21SVKsUiJDE