Támogatói klub


2012-11-07 - Elindulunk.... hová jutunk?
 

Támogatói Klub
Kedves csendben olvasó szimpatizánsok!
Úgy gondoljuk, elérkezett a perc, hogy támogatói klubunkat létrehozzuk.

Mi a klub célja?
Támogatóinkkal a kötődés és szimpátia hivatalos kinyilvánítása, valamint a munkánkhoz kiszámítható, rendszeres anyagi bázis létrehozása.

Miért hoztuk létre a klubot?
Munkánk tagságunk magánvagyonát felőrölte, 25-30 év munkájának eredményét tették bele tagjaink működésünk első öt évébe. Ebből három évet – menhely és telep nélkül, kezdetben 30, majd 80 kutyás állománnyal – 100%-osan magunknak kellett finanszíroznunk. Az állatvédelem semmilyen állami támogatást nem kap, a pályázatoknál is mostohagyerek, pályázati források a számára szinte elérhetetlenek, így marad a tagság támogatása.
Az idén kaptunk harmadik alkalommal 1%-os felajánlásokat, és a mi esetünkben nem száz-, vagy akár tízmilliókról van szó, hanem 1,5, 1,9, majd 1,7 millióról, ami az állatokra költött összeg 20%-át fedezi csak. Ezzel szemben állandó állományunk 50-55, hitvallásunk szerint döntően problémás, beteg, és idős állat.
Az öt év elkötelezett munka, melyet honlapunkon több tízezer fotóval dokumentáltunk, így utólag is ellenőrizhető, a megmentett és örökbeadott több mint 600 állat, úgy érezzük, kellő alapot biztosít rá, hogy megkérjünk: állj mellénk! Segíts, hogy munkánkat továbbra is az eddigi intenzitással folytathassuk, ne anyagi okok akadályozzák meg, hogy újabb állatokat fogadhassunk! Ez ugyanis nem csupán hely kérdése – nekünk az sincs – hanem oltási, chip, orvosi és ivartalanítási költség még akkor is, ha az állat egészséges és fiatal. Mi viszont a sánta, félszemű, beteg, idős, kopasz állatokon is szeretnénk segíteni, ami nagyon komoly többletköltség.
Ennek lehetőségét biztosítod azzal, ha a támogatói klubtagságot vállalva, rendszeres, kalkulálható bevételhez juttatsz bennünket!

Ki lehet tag?
Bárki, aki havi rendszerességgel szabadon választott, de minimum 500 forinttal támogatja egyesületünket. Utóbbi talán alacsonyabb jövedelműeknek is belefér a költségvetésébe, hisz egy doboz cigaretta is többe kerül, és így a klub nem válik kirekesztővé. A sok kicsi pedig valóban sokra megy! Természetesen, vállalhatsz ennél magasabb támogatási összeget is, ezt mindenki maga dönti el, lehetőségeihez mérten.
Ha tehát úgy érzed, tudsz és akarsz is áldozni reménytelen helyzetű állatok szebb élethez juttatásáért, nincs más dolgod, mint a bankszámládon beállítani a rendszeres utalást „támogatói klub” megjegyzéssel.
Miért érdemes tagnak lenni?
Megértjük és teljes mértékben elfogadjuk, ha valaki nem tud tevőlegesen segíteni munkánkban, de ezzel a lehetőséggel mégis tehetsz valamit az állatvédelemért! Követni is tudod majd hozzájárulásod eredményét, hiszen a támogatások összegét minden hónapban közzétesszük, felhasználásával elszámolunk.
Mint támogatói klubtagunk, akcióinknál (pl. ivartalanítási akció), az általunk szervezett kirándulásoknál, és az egyesület által biztosított lehetőségeknél elsőbbséget élvezel, a támogatói klubtagság egyéves évfordulóján pedig – köszönetképpen – saját készítésű ajándékkal, Podmaniczky Iza bájos drótékszerével kedveskedünk Neked.

Hogyan jelentkezhetsz?
Jelentkezni az itt letölthető űrlap segítségével tudsz: http://www.állatésember.hu/hirek/2012/210/tamogatoi_klub.pdf
Támogatói klubtagságod az első havi vállalásod beérkezésével aktivizálódik.
Számlaszámunk: 12010453-01006150-00100004

Jelentkezési lapodat a allatesember.ave@gmail.com címen várjuk!
Köszönjük, hogy támogatásoddal esélyt adsz az esélyteleneknek!

Az „Állat és Ember” Á.V.E. csapata


melléklet: tamogatoi_klub.pdf