Szösszenetek


Magyar állatvédelem
 

Helyszín: Budapest, VI. kerület, Teréz körút, Nyugati pályaudvar előtt.
Időpont: 2008. június 20.

Szereplők:
1. középkorú, lepukkant tolókocsis férfi, aki saját bevallása szerint is ezen tevékenységéből tartotta el két gyerekét, vagyis hosszú évek óta űzi ezen befektetés- és adómentes tevékenységét...
2. Állatvédő, aki évek ellenkező tapasztalatai ellenére is, még mindig hisz abban, hogy nem kell szó nélkül tűrni a védtelen állatok kizsákmányolását és hogy ebben a jog és a hatóságok előbb-utób partnerek lesznek.
3. A Fővárosi Közterület-felügyelet ügyeletes diszpécsere és szolgálatban lévő járőrei.
4. És egy "elvileg jogállam", érvényben lévő állatvédelmi és önkormányzati rendelettel...

Hát lássuk magát a cselekményt.

Péntek este hazafelé tartva - már meg sem lepődve a látványon - újra láttam, hogy régi ismerősünk kinn ül és picike pincsiszerű kölyköket árul, szokása szerint. Épp csak azon lepődtem meg, hogy a múltkori bejelentésem után megint felbukkant, mivel kb. egy hétig nem láttam utána, igaz, a város más részéből jött hír, hogy áttelepült "békésebb" terepre. Mégis úgy gondolhatta, hogy ha már egyszer évek óta ide volt szokva és baj nélkül élhetett ebből oly hosszú ideig, nehogy már valami kis mitugrász állatvédő köpjön bele a levesébe és rontsa az üzletét. Visszatért hát a valószínüleg legjobb bevétellel kecsegtető belvárosi területére, ahol a külföldiek és bámészkodók legnagyobb eséllyel szánják meg őt, a szerencsétlen nyomorékot, és szeretnek bele az édi-bédi kiskutyákba, kiscicákba, amely két tényező éppen elég ahhoz, hogy nehéz szívvel, de a "ma is tettünk egy kis jót" jóleső érzésével mégiscsak pénztárcájukba nyúljanak és kifizessék a sokszor igencsak borsos árat az amúgy oltatlan és nem egyszer eleve beteg, túl fiatal, még szopós kisállatokért.
Jobbérzésű járókelők néha megkérdezik ugyan, hogy miért nincs előttük egész nap se víz, se élelem, de ezek rövid úton el lesznek hajtva.
A kisállatok beszerzését illetően sok információ nincs, az árusító saját elmondása szerint véleltlen almok felesleges kölykeit szokta megkapni, ám ennek ellentmond a nagy számú fajtatisztának tűnő kiskutya, melyeknél sokkal inkább erősebb a gyanú a lopott mivoltukra, mint az ingyen ajándéknak.

Állatvédők rendszeresen kapnak hírt kétségbeesett állatbarátoktól, akik szemtanúi tevékenységének és a kisállatokkal való durva bánásmódjának, ám többnyire tehetetlenek.
Ugyanis hiába van érvényben a Budapest közterületeire vonatkozó Fővárosi Önkormányzati rendelet, miszerint az élőállat-árusítás tilos, egyszerűen nincs, aki ezt betartassa. Pedig maga a rendelet kifejezetten az ilyen esetek miatt lett bevezetve, mert viszonylag ritkán fordul elő, hogy tenyésztő a féltett kölykeit árulná a nagy fertőzésveszélyt jelentő utcákon, vagy hogy a háztáji kistermelő árulná almásládából a kacsáit, netán kocsi után kötött lovait, teheneit a város utcáin...
Szóval a rendelet éppen az ilyen oltatlan kölyköket áruló és az állatszerető embereket megbotránkoztató, állatkínzó egyének ellen lépett életbe, még sem történik semmi, ha valaki úgy gondolja, érvényt szerez a jognak az erre hivatottak segítségével, akár, mint törvénytisztelő és jogkövető állampolgár, akár mint jól fejlett erkölcsi érzékkel bíró, állatszerető emberi lény.
Nos, el kell, hogy mondjam: esélytelenek.
Hogy miért? Magyarra lefordítva a rendőrség és a közteresek cizellált válaszait: "mert kisebb gondunk is nagyobb annál, mintsem hogy ilyen piszlicsáré dolgokkal foglalkozzunk, mint az állatok kínzása vagy pár hülye és értelmetlen rendelet betartatása. Sokkal inkább érdekel minket egy tilos parkolás vagy bármi, amiből könnyen, gyorsan kaphatunk egy kis bírságot, jutalmat."

Mivel töretlenül hiszek mindezek után is abban, hogy egyszer lesz még itt jog és rend, hát fogtam a telefonomat és hívtam is azonnal a Közterület-felügyelet ügyeletét, hogy - lassan szokásomhoz híven - bejelentsem az "élőállat árusítását közterületen". Telefonban udvarisan, kultúrált hangú férfi, aki megköszöni, hogy szóltam és biztosít afelől, hogy kollégái hamarosan mennek és megnézik. Kérdésemre, hogy ez kb. mennyi idő múlva lesz, mert talán megvárnám őket, azt válaszolja, hogy most éppen intézkednek, de vagy fél, vagy egy óra múlva ott vannak. (Hurrá, ez aztán a gyorsaság, de örüljön az állatvédő, hogy egyáltalán valahol szóbaállnak vele ugye...) Hazaérve gyorsan átöltöztem, majd a fényképezőgéppel felfegyverkezve visszasiettem a "tetthelyre" úgymond megfigyelni és adatokat, bizonyítékot gyűjteni (kész James Bond film... :) )

Egy társával (talán a fia, amennyire hasonlít) tevékenykedve, egy hölgynek és a lányának kis híján el is adták egyiküket, sajnos mikrofonom nem volt, hogy halljam is, miért nem vitték el végül, de gyanítom, hogy soknak találták az árat. Tájékoztatásképpen: a múltkori, kb. 2-3 hétig árult huskykölyökért 35 ezret kért.
Végül, az érdeklődők elmente után összepakoltak.
Megszámolták a bevételt (úgy láttam, nem volt túl elégedett az összeggel, pár darab kétszázast láttam nála), majd felpakolták a ketrecet a kocsira és elindultak a Jászai irányába.

Egészen addig maradtam, míg szépen lassan össze nem szedelődzködtek és el nem mentek, kb. fél órán át ülve nem túl messze tőlük.
Ezek után, fortyogva, hogy miért nem jöttek ki ennyi ideig a közteresek, felhívtam őket, hogy érdeklődjek...
És most jön az, ami miatt ezt az egészet úgy döntöttem, megírom, hogy mindenki megtudja...

"- Jónapot kívánok, az előbb én hívtam Önöket, hogy bejelentsem az élőállat árusítást a Nyugati előtt...
- Igen, a kollégák ki is mentek megnézni, de sajnos már nem találták ott.
- ... Hogyhogy???
- Az illető meglátta őket és mire odaértek volna, elfutott. De ismerjük őt, tudjuk, hogy merre szokott felbukkanni, majd figyeljük.
- ELFUTOTT?????
- Igen, elfutott, mire intézkedhettek volna.
- Hogyan futhatott el, amikor ő tolókocsiban ül???????
- ..... Hát, a kollégák ezt mondták...
- Nos, akkor ha lehet, egy kérésem volna Önök felé: kérem, adja át a kollégáinak, akik kinn jártak, hogy én itt ültem mostanáig és ebben a percben mentek el, egészen eddig itt voltak kinn...
- Nem tudom, hölgyem, nekem ezt mondták a kollégák és most váltás lesz, más kollégák jönnek, már nem tudom átadni nekik...
- Készül Önöknél jegyzőkönyv az intézkedésről?
- Igen, ha történik intézkedés, de ilyen esetben, ha nincs intézkedés, nem. És ha van is, az titkos, harmadik félnek ki nem adható... És amúgy sem vagyunk hatóság, sokmindent nem tehetünk ilyen esetben, csak szólni tudunk. De köszönjük a segítségét, intézkedni fogunk.
- Köszönöm, viszont hallásra..."

Hát ennyi. Egy dolgot nem közöltem vele: hogy készítettem fotókat az esetről, és erre biztosan nem számítottak. És arra sem, hogy mindezt megírom a nagy nyílvánosság előtt, hátha így eljut a kedves "már leváltott kollégákhoz" is az üzenet, hogy ezt bizony csúnyán benézték. Mert most lett elegem. És innentől nem lesz se éjjelük, se nappaluk, amíg végre fel nem fogják, hogy őket mi fizetjük, igen, még mi is, alsóbbrendű állatvédők. Hogy a mi adónkból kapják a pénzüket és - hogy stílszerű legyek - kutya kötelességük betartatni azokat a rendeleteket, amelyek a törvénytisztelő és adózó állampolgárok érdekeit szolgálják. Még akkor is, ha ezeknek történetesen az a fixa ideájuk, hogy az állatokat védenünk kell az őket kihasználók és kizsákmányolók ellen. Mert ha a többség úgy dönt, hogy ők ezt nem nézik tétlenül, és szeretnék, ha nem így lenne, akkor azoktól, akiket azért "tartunk", hogy mindennek érvényt szerezzenek, nem elfogadható válasz az, hogy "bocs, nincs kedvem hozzá..."

És a másik kedvencem, hogy "nem tehetünk semmit"... Ugyanezt mondta szóról szóra a kerületi rendőrkapitányság ügyeletes tisztje, amikor nekik akartam szólni ugyanemiatt. Vagyis vannak olyan törvényeink (állatvédelmi tv.), és vannak olyan rendeleteink (lsd. fentiek), melyek ugyan léteznek, de senki se várja, hogy bárki bármit is tesz, hisz nem ezért születtek. Pusztán annyi oka volt létrehozásuknak, hogy be legyen vele fogva a szája azoknak, akik ezt kikövetelték... Emlékeztek még, hányan írták alá annak idején az állatvédelmi törvény meghozatalát kikényszerítő íveket? Több százezren, az érvényességhez kötelező többszöröse volt. Mindeme állatszerető, fejlett erkölcsi érzékkel bíró honfitársunk akaratát veszik semmibe.
Mindezt a mi pénzünkből.

Ez Magyarország, 2008-ban.

Ám nem kell ennek így lennie.
Nem kötelességünk csendben hallgatni és zsebre tennünk, amit kapunk. Még mindig rajtunk múlik, hogy tűrjük-e az arcunkba köpést és a semmibe vételt - arról már nem is beszélek, hogy az állatok mit tűrnek el tőlünk (tőlük!!!) - vagy teszünk ellene. Más nem védi meg az ártatlanokat, csak mi, akiknek számítanak. Nekünk kell kikényszeríteni ezt azoktól, akiknek ez nem számít, ám mégis ők vannak törvényhozói vagy végrehajtói státuszban.

Változás akkor lesz, ha mi akarjuk. Ha összefogunk és nem hagyjuk ezt tovább.
És most konkrétan, amit tehetünk:
Mindenki, aki meglátja az illetőt újra ténykedni, az azonnal hívja a Fővárosi Közterület Felügylet központi számát (1/301-75-00) és ha erre képes a telefonja, akkor vegye fel a beszélgetést. Ugyan bíróság előtt nem bizonyíték, de nekik elég lesz a tudat is, hogy nem száll el az éterbe többé az a hazugság, amivel etetni akarják az embereket. (Nagyon bánom, hogy ez akkor hirtelen nem jutott eszembe, de legközelebb már biztosan nem felejtem el.) Mindig, mindenki jelentse be, ha olyat lát, ami az állatok szempontjából kifogásolható, és rá fognak jönni az illetékesek, hogy többé már nem söpörhetik a szőnyeg alá kényelmesen a témát, ahogyan azt eddig tették.
Ugyanezt kell tenni, ha rossz tartású állatot látunk (ez esetben a helyi jegyzőhöz kell írni, nem baj, sőt annál jobb, ha többen teszik ezt meg), és tegyünk feljelentést akkor is, ha állatkínzást tapasztalunk (ekkor a rendőrség az illetékes, ám ne lepődjünk meg, ha ők elküldenek a jegyzőhöz, azok meg vissza a rendőrségre...).
Ha sokan és kitartóan tesszük ezt, lesz eredménye.

Ne hagyjuk tovább szemlesütve az állatokkal való kegyetlenkedést, ez csak rajtunk múlik, hogy ne így legyen. Rajtunk, azokon, akiknek ez számít.

Fogjunk össze és ne ülhessenek többé az illetékesek nyugodtan a babérjaikon!

K.Sz.