Állat és Ember - Gazdira találtak

Gazdira találtak


Süni
Sünigazdira talált2018-01-07
bekerült:2017-05-07
honnan:Kulcs
faj:kutya
fajta:keverék kev.
ivar:kan iv.
született:2015-01-01
szín:zsemle
szőr típus:szálkás
méret:kicsi
3 kg
leírás:Süni állatorvosunk becslése szerint 2015 második felében született, szívféreg-negatív, két kombinált és egy veszettségoltással, chippel rendelkező ivartalanított fiú kutyus.
Örökbefogadónk révén került hozzánk, aki megtudta: férje halála után szomszédja injekcióval kivégeztetni tervezi addig is felháborítóan tartott három kutyájukat. Drágállotta azonban az orvos által kért 50 ezret, ezért úgy döntött: 25 ezerért agyonvereti őket egy vállalkozó szellemű helyi alkoholistával. Szerencsére örökbefogadó gazdink minden követ megmozgatott és sikerült neki betolakodó „idegen nyaralóként”, amit a „kedves gazdi” meg sem próbált: a két nagytestű kutyának helyben gazdit talált. Süni hozzánk került. Szánalom a köbön, hogy volt gazdája a lemondó papírokon (önös érdekből, mert persze oltva a kutya soha nem volt), úgy nyilatkozott: csak nála hagyták megőrzésre, a kutya nem az övé.
Rossz belegondolni, milyen élete volt, és a környezetébe került egy Ember nélkül, milyen sors várt volna Sünire a gazdánál, akinek két év nem volt elég, hogy a kutyának nevet adjon (a hogy hívja akkor kérdésre vicces válasza: gyere ide! és takarodj! volt.). hozzátesszük: mindkettő nehéz lett volna, névvel ellátva is, hiszen egész életét, mind a két évet láncon töltötte, tél volt vagy nyár, a súlyos mínuszokban és a rohadvány melegben egyaránt.
Süni kétszer menekült meg a haláltól, pedig nagyon fiatal még: először a drága gazdianyó által neki szánt agyonveretéstől, majd a pár nappal hozzánk kerülése után jelentkező hasnyálmirigygyulladástól, feltételezhetően a silány, ámde zsíros ennivalótól, amit a mamikánál kapott. Az intenzív kezelés ellenére 3 hétbe tellett, míg eldőlt: biztosan megmarad. Rettentően le is fogyott. Az új életben minden új volt neki, hiszen addig a világból semmit nem látott. Furcsa volt neki, hogy mehet, amerre szeretne, nem csak körbe-körbe a lánc szabta „tágasságban”. Szépen küzdi le a lemaradását. Mára már megtanult pórázon menni, játszani a kutyatesókkal, kutyajátékokkal, kipróbálta a fagyizást, málnavadászatot a kertben a bokrokon, hogyan kell a lakást használni, mi mire való…. habzsolja az újat, élvezi az élményeket, de legfőképp az érzést, hogy ő is fontos, szeretik, foglalkoznak vele, az, hogy ez vagy az a dolog, hogy hat rá, szempont. Rettentően szomjazza a szeretetet, de sokszor visszahőköl, megijed még: biztos, hogy jót akar neki az a kétlábú? Beszédes az is, hogy a szemében, most, még két hónap után is ott a mély szomorúság, pedig 2-3 hét után a kutyák itt boldogok.
Mindenesetre, magabiztossága az emberrel szembeni viszonyában is nő. Nem menekül már, udvariasan (de résen állva) figyeli még az idegenek szándékát, de nyitott már a barátkozásra. Mivel a szeretetszomj rendkívül nagy benne, rövidesen megszűnnek majd a blokkok, hízelgő, bújós barát lesz. A kutyatársak között már felszabadult, vidám. Leginkább bunyózni szeret velük, de a fogócskázásra sem mond nemet. Bár nem akkora bohóc mint például Tüsi, akivel rettentően hasonlítanak egymásra, noha az ország két átellenes végéből jöttek, neki is vannak vicces ötletei, de még figyeli a reakciót: szabad-e, várja a megerősítést, hogy rendben van, amit csinál. Kutyák között erőteljes jellem, jelzi, hogy legkevésbé sem a sor végén áll. A ki ront ki elsőként a kertbe és ki felügyeli az utcai kerítést, igen fontos kérdések a számára Ha másik kutya úgy gondolja, hogy álljon csak szépen a helyére, ne dimenzionálja túl magát, visszaszájal, méteresre duzzasztva a vállait „beáll neki”, de nem lép túl a verbális erőszakon. Ha a másik meg az anyázást megeszi, peckesen kakaskodik a kerítésnél, hogy ő az első számú védvonal. Éber, szeretne őrizni, de mivel nálunk ezt nem szabad, ha nem is nagy örömmel, tudomásul veszi. Erről majd új otthonában is biztos le kell majd beszélni párszor. Lakáson belül nem ugatós, csak akkor jelez, ha történés van.
Olyan családot szeretnénk lehetőleg a számára, ahol van egy barátságos, kiegyensúlyozott és elfogadó kutya, a család légköre békés nyugodt, a kutya valóban családtag, nemcsak egy ismételgetett közhely, szólam csupán ez a státusz. Szeretik, irányítgatják, elfogadják, hűek hozzá – nem csak tőle várják el – szeretően irányítgatják. Jó lenne, ha lenne gyerek pajti, duruzsoló nagypapa, nagymama, és sportos anyu, apu, akivel futni lehet meg kutyasuliba járni, és keveset lenne egyedül. Sünivel mostantól már csak jó történhet. Ha úgy érzed, Te vagy az, aki meg tudja ezt adni neki Takács Katinál érdeklődhetsz róla lehet a 06 70 223 64 76-os telefonszámon vagy a kasznakata@gmail.com e-mail címen.
videókhttps://youtu.be/rfe1J1JxjIQ
hely:Budapest, ideiglenes befogadó
telefon:+3670-223-6476
e-mail:kasznakata@gmail.com