Állat és Ember - Gazdikeresők

Gazdikeresők


Sanyika
Sanyikagazdira talált2016-11-10
bekerült:2016-07-23
honnan:Bácsalmás, gazdától
faj:kutya
fajta:Yorkshire terrier
ivar:kan iv.
született:2012-01-01
szín:acélkék-cser
szőr típus:félhosszú
méret:kicsi
2 kg
leírás:Sanyika 2012. januárjában született, ivartalanított, szívféreg-negatív, oltott és chipezett aprócska legényke.
Életének első fele nem volt túl kegyes hozzá. Az átlagnál jobb körülmények között ugyan, és minőségi tápon, de „haszonállatként”, szeretet nélkül élte egyhangú napjait és kellett (volna) tennie férfiként a dolgát, amit – úgy tűnik -, nem, vagy nem túl lelkesen tett, mert egy tenyészet felszámolásakor ő volt a legfiatalabb a csapatból, aki hozzánk került.
Másik két társához hasonlóan szocializálatlan volt, látszott rajta, egyetlen egy emberrel érintkezett addig, és a világ határai számára igen szűkek voltak, nulla inger érte (de egyértelmű volt a viselkedéséből: bántani soha nem bántották). Az embert gyanakodva nézte (jé, ezekből több is van??), és némi tartózkodással, de semmiképpen nem félelemmel vagy rosszat várva (de túl sok jót sem) közeledett csak. Ehhez képest, sokunk (a látogatóinkat is beleértve  ) munkája eredményeképpen mára: levakarhatatlan kézrágcsáló-szopogató hízelgőgép.
Sanyika tehát még ivarosan került hozzánk, de marhára nem érdekelték a csajok. Úgy tűnik, elvesztették az érdekességüket. Érdekelte viszont minden más, mert folyamatosan fedezte fel a világot: a kertben kommandózás, és az állandó bunyó a haverokkal (fiúk, lányok, vegyest) szépen megizmosította. amiből addig kimaradt: szépen rendeződött a kondija (nem az ennivaló kis mennyisége, inkább frusztráltsága miatt volt sovány, mikor hozzánk került).
Bár Sanyika igen pici, ellentétben a legtöbb minikutyával, sem sárkánynak, sem oroszlánnak nem képzeli magát. Nem akarja keresztülvinni az álláspontját a nála ötször – hússzor nagyobb kutyáknál. Ő inkább egy követő riporter, aki mindent kommentál. Nagyon.
Na ez nem kellemes. Sanyikánál hangszálműtétet végeztek, így valamiféle sipítást présel ki magából, és az felér egy könnyű testi sértéssel (ilyenkor beceneve: Sipák, csend legyen!!!). Mivel nála a történések közvetítése kényszeres, nem örül, ha ezt letiltják, de szeretetből a – most – harmadik szólásra abbahagyja. Ha nincs történés, nincs sipítás, azaz ok nélkül nem büntet.
Hatalmas – de nem tolakodó – hízelgő. Ellentétben Nyomulkával például (igen, ez is egy beszélő név) neki nem kell csontig lekarmolni a húst az ember lábáról, hogy észrevegyék. Nem tudom, hogy csinálja, de ha megjelenik, és jelzi, szeretné a barátkozást, az ember egyszerűen kényszert érez, hogy felvegye és szeretgesse. Hihetetlen egyéniség és van egy tündéri kisugárzása, valószínű ez teszi. Ez így van a falkában is, és ha megfordítjuk: nem kell neki a sárkányt vagy az oroszlánt játszani ahhoz, hogy a többi kutya észrevegye, vagy ne bántsa!
Ezen kívül nagyon okos! A korábbi életükből adódó lemaradást hármuk közül toronymagasan ő pótolta leghamarabb, ő volt, aki leghamarabb elvette a jutifalatot idegen kezéből, elkezdte a póráz-órákat, kimerészkedett az utcára, és barátságot szavaz! Ő lett elsőként szobatiszta is a csapatból.
Ha elolvasod, olyan „pasi”, amilyen a világon nincs, azaz rendelkezik minden jó tulajdonsággal, amit az ember lánya elvárna: szerethető, sármos, helyes, vagány, okos, kisportolt, nem csajozik, nem verekszik, nem kötekszik. És persze, hisz „pasi”: gyomorvezérelt. Egy jutifalatért szaltózni is megtanulna!
Sanyikával komoly kincset adunk leendő örökbefogadóinak és az anyós (én) nem egyszerű: a legjobbat akarja a gyereknek.
Olyan családot szeretnénk neki, ahol lenne kutyatársa, keveset lenne egyedül és sokat foglalkoznának vele, fejlesztik az agyikáját, mert a feladatokat nagyon kedveli, esetleg járhat dolgozni a gazdival (és ez az együttdolgozás BIZTONSÁGOS környezetet jelent), egyszóval: ő lenne a királyfi . Kicsi gyerek (6 éves alatti) mellé törékenysége miatt nem adjuk!
Sanyikáról érdeklődni a 06 70 223 64 76-os telefonszámon lehet 08-20 óra között ill. a kasznakata@gmail.com e-mail címen.
hely:Budapest, ideiglenes befogadó
telefon:+3670-223-6476
e-mail:kasznakata@gmail.com