Állat és Ember - Gazdikeresők

Gazdikeresők


Argosz
Argoszmeghalt2019-04-10
bekerült:2016-01-26
honnan:tulajdonostól
faj:kutya
fajta:keverék
ivar:kan
született:2010-01-01
szín:zsemle
szőr típus:rövid
méret:közepes-nagy
32 kg
leírás:Argosz 2010 év elején született, közepes-nagytestű, ivartalanított keverék kan kutya, akiről a volt tulajdonosa mondott le, mert nem tudott eleget foglalkozni vele (legyünk őszinték: egyáltalán nem foglalkozott vele), így Argosz állandóan az utcán volt. Ott talált rá az egyik örökbefogadó gazdink, az egyik ilyen kóborlása közben, mert Argosz rettenetesen vágyott a foglalkozásra, a szeretetre, és persze a többi kutya társaságára, ezért ment oda mindenkihez, akitől remélhetett egy simogatást.
Karantén után panzióba került, és hamar kiderült róla, hogy az összes kutyához, legyen az kicsi, nagy, szuka, kan, barátságosan közelít. Kapott is egy lány kutyát társnak, de Argosz fejében akkor még más jellegű barátkozás volt, amit egy ivartalanítással gyorsan ki is küszöböltünk.
Argosz múltjában valószínűleg öt évnyi "szabad élet" van, amikor - jobb híján - az utcán kóborolt, így a nap fénypontját számára a séták jelentik. Olyankor Argoszt nem érdekli semmi és senki, sem kaja, sem ember, semmi sem beszélheti őt le arról, hogy menjünk, fedezzünk fel mindent, lehetőleg gyorsan, és lehetőleg sokáig tartson. A pórázon való sétáján ezért még van mit csiszolni, mert húz, és hát nem egy tacskóról beszélünk, kell hozzá egy kis erő.
Fáradtnak eddig még nem nagyon láttuk, fekvő pozícióban még kevesebbet.
Valószínűleg némi vadászkutya vér is szorult a felmenőkbe, s ezáltal Argoszba is, mert a séták alatt elég nehéz felkelteni a figyelmét, de ha már egyszer sikerült, akkor jön és bújik.
Hisztis, mint a legtöbb pasi (elnézést a férfi olvasóktól, kihangsúlyozom a LEGTÖBB kifejezést), ha sokáig egy helyben kell állnia, ülnie, vagy elkövetjük a fő bűnt, és a szent séta közben megállunk, először nyüszög, aztán határozottabban nyüszít, végül mindez átcsap a visítás és az ordítás egy olyan elegyébe, mintha egy tirannoszaurusz rex baba hívná a mamáját. Cifrázni is tudja ám, és nem adja fel, ha nem reagálunk rá, akkor megpróbálja másmilyen hangfekvésben, majd megint másmilyenben.
A szőre selymessége alapján (meg a vadász-"szenvedélye" miatt) retriever-ősökre is tippelünk, de bárhogy is, Argoszt egy élmény simogatni, neki is, nekünk is. Nagy termete és felnőtt kora ellenére egy vajszívű, hiperaktív gyerekhez tudnám hasonlítani, de még inkább, mint sokak kedvence, a Star Wars-filmek egy karakteréhez: Jar Jar-hoz: ugyanúgy, ahogy ő, Argoz is hatalmas, jóindulatú, de amihez hozzányúl, ott kő kövön nem marad.
Viselkedése szöges ellentétben áll a kinézetével, ami alapján egy elegáns, filigrán, hosszú lábú, magas, jóképű "szőke" eb benyomását kelti, némi agaras felhanggal, különleges barna színnel, és azt gondolnánk, hogy amikor egy ilyen alkatú kutya elindul, akkor a lipicai lovak eleganciájával "üget", ám a viselkedése alapján inkább a magas, szőke férfi felemás cipőben jut az eszünkbe róla, futás közben. Nem állunk messzire a valóságtól, ha ilyenkor egy részeg kaszáspókra asszociálunk Argosz láttán.
Leendő gazdájának annyi dolga lesz csupán, hogy meg kell tanítania Argoszt ragaszkodni, amihez "csak" szeretni és foglalkozni kell vele, ipari mennyiségben. Eddigi évei során nem volt kihez ugyanis, nem volt egy olyan ember az életében, aki eleget foglalkozott volna vele ahhoz, hogy Argosz ragaszkodni tudjon hozzá. Mert bár mindenkit szeret, mindenkivel barátságos, de nem találta még meg azt az egyet, aki - ahogy a mondás tartja - mindent visz, azaz a nagybetűs MINDEN lesz Argosz számára. Úgy is fogalmazhatnék, hogy Argosz az eddigi évek során túlságosan is hozzászokott, hogy muszáj önállónak lennie, mert nincs egy ember, aki helyette dönt, aki helyette csinál meg dolgokat, és akire az eb rábízhatja a döntést, mert eléggé megbízik benne.
Lakásban tudtunkkal azelőtt nem járt, ennek ellenére szoba- és kenneltiszta kutya. Az egyedül hagyást nem szereti, de elfogadja, pár percet nyüszít, miután egyedül hagyják, és újabb pár percet, amikor újra látja az embert.
Autóban nem mondhatni, hogy nyugodtan utazik, ellenben nem ideges, nem fél, nem nyálzik, nem hány, "csak" be nem áll a szája, és igyekszik ölbe (!) fúrni magát. Emiatt a roppant bájos tulajdonsága miatt érdemes boxban, vagy kísérővel utaztatni, mert ha csak a sofőr van vele, akkor a sofőr ölébe próbál mászni, ami, tekintve hogy Argosz kb. 35 kg, nem túl egészséges. Már a sofőrnek...
Aktivitása magas, így mindenképpen sokat túrázó, kiránduló, vele sokat sétáló gazdit keres, olyat, aki megfelelően le tudja mozgatni őt. Cserébe egy szobatiszta, kulturált, kedves elefántot kap a porcelánboltjába, ahol a sűrű farokcsóválások miatt érdemes kutyamagasságban elpakolni mindent.
Videók Argoszról: https://www.youtube.com/watch?v=MxztLgmPovk, https://www.youtube.com/watch?v=fwmTMlfp0Bg, https://www.youtube.com/watch?v=Pltn9JZy9o0, https://youtu.be/zM9aonSbOMI
Argoszról érdeklődni Takács Katinál lehet a 06702236476-os számon vagy e-mailben: kasznakata@gmail.com
videókhttps://www.youtube.com/watch?v=OumVzV6MPqo&fbclid=IwAR0eiCxc7CDSBmbFEuUZqrgSJkFqGZXaRDkl8wVH-aYARKq
hely:Budapest, panzió
telefon:+3670-223-6476
e-mail:kasznakata@gmail.com